2018. november 3.
Hála a korai indulásnak, a túránk első óráiban szinte senkivel sem találkoztunk. Ilyen szokatlanul nyugodt körülmények között még a Hernád-áttörés egy részét is bevállaltuk a gyerekekkel. Tovább...
2018. november 1.
2008. július 27-én Orsi első létrás túrája volt a Szlovák Paradicsomban, amit most gyerekekkel kiegészülve (kicsit rövidebb útvonalon) megismételtünk. Tovább...
2018. július 11.
Tegnap kaptam 4 jegyet a szállásadótól, amivel a környéken keringő buszon ingyen utazhatunk. Ezt kihasználva reggeli után mentünk 3 megállót a napi legelső busszal és onnan indultunk túrázni.
Tovább...
2018. június 16.
Az 1800-as évek második felében Bécsben a gazdagok hordókban szállított vizet ittak, de a többségnek csak szennyezett víz jutott. Tífusz és egyéb járványok pusztítottak, ezért a császár úgy döntött, hogy az Alpokból tiszta vizet vezet a városba. Ehhez jó Tovább...
2018. február 24.
Orsitól egy laminált lapot kaptam karácsonyra, amin az állt, hogy hótalpas túrázni megyünk februárban. Ma ennek köszönhetően eszembe jutott a 16 évvel ezelőtti absztrakt algebra vizsga. Tovább...
2017. augusztus 07.
Korán keltünk, hogy 9-re odaérjünk a pottyantós wc-hez az erdőben, ahol Liis-szel le volt egyeztetve a találkozó. Útközben azt próbáltuk kitalálni, hogy Liis vajon férfi vagy nő. A bemutatkozását a google translate mókásan fordította, nem derült ki belőle s Tovább...
2017. június 24.
A Fátrában kipróbált módszer szerint szombat reggel indultunk otthonról és hoszzú autózás után, dél körül értünk a kiszemelt szurdokhoz.
Tovább...
2017. június 3.
A Kis-Fátra legszebb és legjobban kiépített szurdokvölgye. Hidak, létrák, drótkötelek, fém lépések segítik a túrázókat, így akár családdal is lehet menni, de inkább csak gyakorlott túrázó gyereknek ajánlanám. Tovább...
2017. június 4.
Zbojnícky chodník, magyarul Betyár-ösvény. Amikor a leírásokat olvastuk, nem értettük, hogy miért tart a 6km 3,5 órán keresztül. Aztán odamentünk és megértettük. :)
Tovább...
A Csarna-völgyben régen vonat járt, de egy árvíz elvitte. Azóta sín sok helyen a levegőben van, vagy a patakba beborulva. Különös érzés látni a vasút maradványait. És helyenként kalandos is, hiszen az összedőlt hidak miatt nem mindig egyszerű a patakon átkelni. Tovább...
2016. június 11.
A gyerekek első 2000-es csúcsa. A Szalamandra vonattal mentünk fel a 1800m magasra. Az állomástól néhány méterre pazar kilátás tárult elénk, megnéztük Puchberget felülről, a felhőket pedig alulról. Aztán elindultunk felfelé...
Tovább...
2015. november 8.
A gyerekek első létrás túrája volt. A fantasztikusan szép, napsütéses őszi idő sajnos nem csak minket vonzott ki a természetbe, így kicsit tömegben sétáltunk, de az élményért még ez is megérte.
Tovább...
2015. május 23.
A Compiler csapat éves kirándulása idén a Szlovák Paradicsomban volt. Podlesokból mentünk fel a Sucha Belán, majd át Klastoriskora és a Hernád-áttörésen keresztül vissza a szállásra. Tovább...
2014. július 26.
Némi vitatkozás után a Stadelstein helyett a Hochkogelre mentünk. Az időjárás és egyebek miatt a túra jelentősen módosult az eredetileg tervezetthez képest. A végeredmény Dani GPS-e szerint 23km, 1656 szintemelkedés és 2052 süllyedés. Tovább...