Kõnnu Suursoo

2017. augusztus 07.
Korán keltünk, hogy 9-re odaérjünk a pottyantós wc-hez az erdőben, ahol Liis-szel le volt egyeztetve a találkozó. Útközben azt próbáltuk kitalálni, hogy Liis vajon férfi vagy nő. A bemutatkozását a google translate mókásan fordította, nem derült ki belőle semmi, azon kívül, hogy észtről magyarra fordítani valószínűleg nem könnyű. Tallinnból 2x3 sávos (+leállósáv) főúton indultunk, aztán ahogy gyűltek a kilométerek, úgy fogytak a sávok. Az utolsó 7km-re az aszfalt is elfogyott, egy földúton jutottunk el a wc-hez. Picit vártunk és megjött Liis. Nő volt, Hédi és én tippeltünk jól.
Magunkhoz vettük a felszerelést (kaja, víz, fényképezőgép, mocsártalp), és elindultunk. Először egy hódvárat néztünk meg. Sokkal nagyobb, mint a tévében. Sokkal nagyobb, mint a hódok. Valószínűtlenül komoly építmény.
Aztán mentünk tovább és Liis sorban elmesélte, hogy melyik növény mi, kóstoltunk piros, kék és sárga bogyókat is. A gyerekek először azt mondták, hogy savanyú, aztán rákaptak. A nap végére úgy belejöttek, hogy a kezük és a nyelvük is áfonyaszínű lett.
Felmentünk egy dombra, majd letértünk az útról és elindultunk valahova toronyiránt. Néhány méter után Liis felvette a talpakat, és mi is. Sok hete próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet, de az első lépésnél kiderült, hogy tévedtem. A talp nem fent tart, hanem csak nem enged mélyre süllyedni. Magyarul az első lépésnél átázott a cipőm és a zoknim. Cuppog, tocsog, locsog, az egész valahogy semmihez sem hasonlítható érzés. Mész ott, ahol nem lehetne, vizes vagy és marhára élvezed. Aztán egy rossz mozdulat, nem elég nagy terpeszben lépsz vagy megpróbálsz hátra lépni és rögtön a vízben találod magad. Szerencsére ma sütött a nap és helyi viszonylatban nagyon meleg volt (20 fok), így minden mártózás után csak röhögtünk magunkon.
Láttunk tavakat, fákat, sok szépet, de a legkülönlegesebb a húsevő virág volt. A Macskafogóban látottal ellentétben ez nem eszik embert/egeret, csak rovarokat. Az egyik virág pont ebédelt, amikor arra jártunk, egy fincsinek látszó pici hangyát emésztgetett diszkréten a déli napsütésben.
A gyerekeknek fülig ért a szája, legálisan játszhattak egy több kilométeres pocsolyában és degeszre tömhették magukat áfonyával és egyéb finom bogyókkal. Már túra közben ment az alkudozás, hogy jövőre "irassuk be őket a nénihez táborozni".
A túravezetőnk két szép tó előtt mondta, hogy ez remek hely családi fotó készítéshez. Természetesen rögtön odatocsogtunk, de azt a kis apróságot nem említette Liis, hogy ott bizony mélyre süllyedünk. Reflexből próbáltam gyorsabban lépni, meg is lett az eredménye, elhagytam az egyik talpam. Egy lábon állva, szép lassan, de biztosan süllyedve vártam, hogy a család befejezi a röhögést és megmentenek. Megmentettek, a fotó elkészült és tocsogtunk tovább. Kicsit később újra elhagytam az egyik talpam, de Orsi már jött rutinból és megmentett.
Felmentünk egy kilátóba, csináltam újabb halom fotót. Utána a kilátó alján kialakított pihenő helyen kaptunk borsmenta teát, jó sok mézzel és péksütiket a túravezetőtől. Utálom a borsmentát, de sok mézzel néhány óra hideg vízben cuppogás után csuda jól esett.
Megkérdeztem, hogy általában kik jönnek mocsárcipőzni. Jellemzően észt baráti társaságok, illetve kollégák járnak ilyen helyre csapatépíteni. Néha előfordulnak külföldiek, főleg amerikaiak. A mi túravezetőnknek mi voltunk az első családja és az első magyarjai is. Nem értem miért.
Láttunk néhány NATO helikoptert, ami errefelé gyakori. Az észtek tartanak az oroszoktól a rossz emlékek miatt (a lakosság jelentős részét Szibériába hurcolták anno), ezért nagy rajongói az EU-nak és a NATO-nak. Ezt mondjuk megértem.
A túrát pallókon folytattuk műanyag talpak nélkül. Ez a szakasz kevésbé volt izgalmas (bár azért egy fára mászással feldobtuk), mint a talpas, de ha lehet, akkor ez a ösvény még szebb volt. A pallók után felmentünk egy újabb toronyba, majd lesétáltunk nagy tóhoz. A kocsi már közel lett volna, de a gyerekek annyira lenyűgözték a túravezetőt, hogy elrendelt egy ráadás pihenőt a tóparton. Liis kérte, hogy fotózzuk le a gyerekekkel, mert ilyen természetrajongó porontyokkal még nem találkozott. Végül visszamentünk a kocsihoz, elbúcsúzkodtunk és elindultunk szállást keresni.