Kőris-hegy

Szerkesztés - 2014-03-02 09:19:53 - Címkék: Túrák, Bakony, kilátó
Nehézség:
Látvány:
Élmény:

2014. március 1.

Gergőék némi késéssel érkeztek, mert Dani kocsijából spriccolt az olaj, ezért kocsit cseréltek. De mindez semmit nem rontott a hangulaton, hiszen a márciust komolyan vette az időjárás is és teljes erőből mosolygós, tavaszi napunk volt.

Szépalmapusztán parkoltunk. Kijelölt parkoló nincs, de az út mellett kényelmesen elfér az autó.

Rengeteg ló van, mindenfelé csak lovat láttam. Jól körbe is sétáltam, amíg vártam a többieket.

Aztán végre elindultunk, együtt. Rögtön az elején belefeledkeztünk a beszélgetésbe és elfelejtettük nézni, hogy merre is megyünk, de némi kacskaringó után a Levél-kúti-árokban mentünk fel, majdnem a Kőris-hegy tetejéig, amikor is Dani kitalálta, hogy meg akarja nézni az Ördög-likat, így elindultunk lefelé. Láttunk egy őzcsordát és sok-sok hóvirágot. A barlang után végül tényleg felmentünk a kilátóba. Utána lementünk a túlsó oldalon a Futómacskás-barlang bejáratát megnézni. Utána lesétáltunk a Százhalomhoz, ahol a halmokat nem igazán találtuk meg, de közvetlen közelről láttunk egy bazi nagy és ijedt vaddisznót. Végül a Tekeres-kút, Kuruc rét, Bödön-kút érintésével mentünk vissza a kocsihoz.

Zárásként pedig Zirc mellett jól megvacsoráztunk.