Csörgő-szurdok

Orsit leterítette a pár nappal korábbi férfináthám, így hármasban indultam el a gyerekekkel megnézni a Mátra nyugati végén lévő pici szurdokot. 

Igazi tejfölködben autóztunk másfél órát, majd rájöttem, hogy otthon elfelejtettünk bemenni péksütiért, a mátrakeresztesi abc pedig felújítás alatt áll. Gyors leltározás után úgy döntöttem, hogy van elég almánk és csokink, így nem tökölünk, hanem bevetjük magunkat az erdőbe azonnal, hiszen már napok óta mindenki a természetbe vágyik.

A gyerekek avart rugdostak, majd nagy halmokba rendezték a lehullott leveleket, hogy utána botokkal szétkaszabolják. Így volt időm próbálkozni azzal, hogy fotón ábrázoljam az ősz 16.7 millió színét. Szánalmas próbálkozás volt, élőben sokkal szebb, menjetek ki és nézzétek meg!

A Csörgő-patakon többször átkeltünk, de csak élvezetből, mert hivatalosan tulajdonképpen egyszer sem kellett volna, a jelzés tisztes távolságra volt a víztől nehogy felizgassa magát a turista. A gyerekek természetesen felizgatták magukat és lelkesen hidat építettek, vízállást mértek és hipotéziseket gyártottak a hegyek keletkezéséről. A szurdok nagyon rövid, de látványos, megéri letérni a jelzésről.

A szurdokon kívül láttunk több forrást, egy bezárt barlangot, majd egy igazán barátságtalan dolgot, ugyanis az ágasvári turistaház üzemeltetője épített egy nagy kerítést és kirakott néhány táblát, hogy ki merre kerülje el az ő szent birtokát. El is kerültük nagy ívben, pedig nyitva volt és nagy táblával csalogatott egy kis pénzköltésre. De gondoltam tiszteletben tartom a nyugalmát és a gyerekeket egy tisztásra tereltem, ahol nagy örömmel koccintottunk a még mindig forró otthoni teánkkal. Sőt még a fodrásztól beszerzett akciós Balcsi szeletből is betoltunk néhányat. Így csuda elégedett arccal indultunk neki a legrövidebb útnak vissza a kocsihoz. A legrövidebb út szokás szerint nem a leggyorsabb volt, mert először egy tüskés borokkal benőtt szakasz lassított rajtunk, majd egy meglehetősen kitett és nagyon lejtős szakaszon óvatoskodtunk. Valószínűleg a zöld kör jelzésen rajtunk kívül nem sokan jártak erre az elmúlt 30 napban. Mindegy, legalább izgalmas volt, ráadásul csodaszép. Láttunk még egy pár forrást, valamint felülről a völgyet, amiben délelőtt felfelé mentünk.

Az egyre alacsonyabban lévő nap és a három egyre hangosabban korgó gyomor komoly motiváció volt, hamar visszaértünk Mátrakeresztesre. A gyerekek még futottak is. A parkoló melletti éttermen nagy táblák hirdették, hogy ez nem közkút, nem nyilvános wc és nem lehet kártyával fizetni. Az a gyanúm, hogy errefelé nem nagyon szeretik a vendégeket, így őket sem zavartuk, ahogy az ágasváriakat sem, hanem legurultunk Pásztóra és vettünk péksütit. Gyors ebéd-uzsonna után hazavezettem. A Waze lehozott az autópályáról, átvergődtünk több falun meg Gödöllőn, az út mégis összesen 3 percig tartott. Legalábbis Tas szerint, aki az utolsó falat után 3 perccel mély álomba zuhant és csak otthon ébredt fel. Egyedül azt nem értette, miért lett hirtelen sötét. :)