Sant Jeroni (1236m)

2018. február 15.

Vonattal és fogaskerekűvel gyorsan felértünk a Montserrat kolostorhoz. Nem voltunk túlságosan felkészültek, ezért betértünk a Tourinformba és megkérdeztem, hogy jutunk fel gyalog a csúcsra. Kaptam egy kis térképet és el is indultunk.
Azt hittem, hogy a kolostor közel van a hegy tetejéhez és túlzás a térképre írt 2 óra. Ahogy mentünk felfelé, egyre nagyobb sziklák jelentek meg előttünk. Önáltatás gyanánt próbáltam elhitetni magammal, hogy a háttérben ugyan bazi nagy hegyek vannak, de mi csak a közelben lévő kilátóhelyhez sétálunk. Egyre magasabbra jutottunk, a terep kifejezetten változatos volt. Volt sziklás rész, erdős, bokros, mindenféle. A kölyköknek az tetszett a legjobban, amikor pólóban sétáltunk a hóban. Közben kiderült, hogy csak kevés víz van nálunk. Megfordult a fejemben, hogy vissza kellene fordulni, de találkoztunk egy kedves helyi lánnyal, aki 3 angol szóval és lelkes mutogatással meggyőzött, hogy érdemes felmenni csúcsra. A csúcs közelében áll egy kis kápolna, aminek a falán egy defibrillátor várja a megfáradt túrázókat. Nem mondom, mi is lihegtünk, de azért szerencsére egyikünket sem kellett újraéleszteni.
A csúcsról a legjobb volna semmit sem írni, mert annyira szép kilátás volt, amire nincsenek szavak. Ehhez igazi ajándék idő társult, pólóban élveztük a téli napsütést. Sok szép helyen jártam már, de ez a panoráma biztosan dobogós. 1236m nem tűnik soknak, de itt ez a magasság egész másképp hat, mint mondjuk az alpokban, hiszen a hegy körül minden a tengerszint környékén van. Na, csak nem bírtam megállni, hogy megpróbáljam leírni a leírhatatlant.
Megettük a maradék kajánkat, a morzsákra meg lecsapott néhány nagyon bátor kismadár. A gyerekek igyeztek a madaraknak minél több morzsát produkálni.
A kevéske vizünket nagyobb részt a gyerekeknek adtuk, így az apátsághoz finoman szólva szomjasan érkeztünk. Hosszas fémpénz dörzsölés után sikerült meggyőzni az automatát, hogy adjon egy flakon vizet. Megcsodáltuk a bazilikát, ettünk egy szendvicset az étteremszerűségben és ittunk és ittunk.
A fogaskerekűvel sötédéskor indultunk le, a hegycsúcsokat még sütötte a nap, de a völgyben már sötét volt. A vonaton egy igazi tahó angol pár lehuppant a gyerek feneke alá, mielőtt leült volna. Nem csoda, hogy az angol turistákat mindenhol utálják. Tas nagyon kreatív átkokat szórt a fejükre. Kifejezetten élvezte, hogy van egy titkos nyelvünk és magyarul még azt is el lehet mondani, hogy a bunkó angol bácsinak tésztát dugna az orrába.