Höllental

2018. június 16.

Az 1800-as évek második felében Bécsben a gazdagok hordókban szállított vizet ittak, de a többségnek csak szennyezett víz jutott. Tífusz és egyéb járványok pusztítottak, ezért a császár úgy döntött, hogy az Alpokból tiszta vizet vezet a városba. Ehhez jó 100km csatornát kellett építeni, amin kb. 10 000 ember dolgozott. Akkoriban nem volt szivattyú, tehát úgy kellett megépíteni, hogy végig lejtsen. Ehhez kellettek töltések, alagutak, viaduktok. Ráadásul akkoriban nem volt olyan fúró, amivel manapság metróalagutak fúrnak, ezért apró robbantásokkal és sok-sok csákányozással készült az 1m széles és Tas magasságú csatorna. Az ünnepélyes átadás után drasztikusan javultak Bécsben a higiéniás viszonyok és eltűntek a járványok. Manapság már elektromos kisautóval közlekednek benne a karbantartók és szuper szenzorok ellenőrzik a vízminőséget, de a bécsiek egy része még mindig ennek a csatornának köszönheti az ivóvizét.
Mindezeket a Hirschwang felé ritkán közlekedő helyi busz miatt tudjuk, amire 1.5 órát vártunk a hulla fáradt gyerekeinkkel. Természetesen a fáradtság rögtön elmúlt, amikor egy bemutató csatornaszakaszban lehetett rohangálni.
Hidak, láncok, lépcsők, és a csodaszép Höllental. Lementünk a folyóhoz, Tas épített kis gátat, Hédi rajzolt a homokba, Orsi fura fotókat készített a sziklát bámuló fejemről. A második túra már meghozta a kívánt hatást, kellően elfáradtunk. A kocsihoz még 5km séta kellett volna, ezért inkább bementünk a múzeumba és kiképeztük magunkat a bécsi vízellátásból. Ennek az eredménye olvasható az első bekezdésben.