Grießbachklamm (1142m)

2018. augusztus 21.

Ma klasszikus túra napot tartottunk. A Grießbachklammban kezdtünk, ami a szokásos osztrák szurdokoktól eltérő stílusban épült: nincs korlát a patak felőli oldalon, csak lánc a sziklában. Tériszonyosoknak nem ajánlott. Ennek ellenére nem olyan durva hely, mint amennyi figyelmeztető tábla van a bejáratnál. Sőt kifejezetten gyerekbarát szurdok, ugyanis van mezítláb parkos rész, meg hatalmas kőgúla építő rész és még egy játszótér is csizma alakú hintával és slacklinenal. Ennek köszönhetően nem túl nagy tempóban haladtunk, de annál lelkesebben.
Annyira, hogy a gyerekek a három felajánlott útvonalból a leghosszabbat választották. Ez azt jelentette, hogy a szurdok után felmentünk a hegy tetejére. (a Strava 710m szintemelkedést, amiből tippre legalább 600 igaz is) Fent betértünk egy büfébe szódás szörpöket gyümölcsleveket inni. Volt egy kis játszótér is, de azt inkább csak a kecskék használták. Tasnak ez nagyon tetszett, le is fotózta. Annyira koncentrált a fényképezésre, hogy nekitolatott a villanypásztornak, az meg jól megcsapta. Nem lett baja, de nagyon megijedt, szóval egy életre megtanulta, hogy a villanypásztorra figyelni kell. Hédi meg bevallota, hogy azért ment furán, mert fáj a lába. A bakancs mindkét sarkát feltörte. Szerencsére volt nálam ragtapasz (természetesen evosoftos :) ), így le tudtuk ragasztani. Hédi rendkívül hálás volt érte, enyhült a fájdalma, Tas meg fel volt villanyozva, így újult erővel folytattuk az utat.
Még feljebb mentünk, és néhány nagy fenyő árnyékában, pazar panorámát élvezve megettük a szendvicseket, meg némi csokit. Végül felmentünk a csúcsra, igaz oda már csak ketten Tassal, mert a lányok inkább spóroltak a lépésekkel. A csúcson hosszasan beszélgettünk egy román-osztrák párral angolul a magyar nyelvtanról. Többször is voltak Magyarországon és ki vannak akadva, hogy a mi nyelvünk mennyire más, mint az összes többi. A gyógyszertár szó különösen fájt nekik, mert az mindenhol valami Apotheke vagy apotéka vagy ilyesmi, de a miénk meg tök más. Mondtam, hogy szerintem meg a német számok furák, hogy rossz sorrendben mondják, majd valahogy szóba került a ragozás, a toldalékok, stb. Tas ekkor kezdte megunni, így a részes esetre már nem jutott idő. Helyette lemásztunk a lányokhoz (ügyelve a villanypásztorokra) és együtt folytattuk az utat.
Hamar kiderült, hogy Hédi hekkelt lába nem tökéletes, ezért megegyeztünk, hogy a lányok csak a faluig mennek, mi meg Tassal elmegyünk az autóért. A templomot jelöltem meg találkozási pontnak, mert nagy bazi tornyot térkép, telefon és minden egyéb segédeszköz nélkül is könnyű megtalálni. Lent még melegebb volt, így nem esett jól az utolsó kilométer, de a hős lovagok élete már csak ilyen. Viszonylag gyorsan megszereztük az autót, a lányokat és már mentünk is haza.
Fáradtak voltunk, ezért estére lábkímélő autós kirándulást hirdettem. Elmentünk egy nagy tóhoz, ahol a naplementét bámultuk, a gyerekek kavicsoztak, Orsi pedig igazi jó piknikes vacsorát rittyentett az előző napok maradékaiból.
Most mindenki elégedett szemhéjjal alszik. Ami különösen nagy teljesítmény, ha a közeli kocsmában baromi hangosan jódlizó bácsira gondolok.