Haus steht Kopf

2018. augusztus 22.

Reggelinél a szállásadó dán család segített elindítani a lábkímélő napunkat. Az apa angolul viccelődött, az anya németül a túraútvonalakat magyarázta, a kislány pedig dánul nézett szigorú arcot vágva.
Csináltunk nektek pár fotót a szálláson, hogy lássátok hol is lakunk. Utána ellátogattunk egy közeli dzsungelbe. Finoman szólva meglepődtem amikor a madarak rám szálltak és kaját követeltek. Aztán a többiek vállán is kopogtattak, aminek a gyerekek kifejezetten nem örültek. Hősök voltak, egyikük sem ordított, de azért inkább gyorsan beáldoztuk a madár kaját és átmenekültünk a lepkés részre. A lepkék szerencsére távolságtartóbbak voltak. Láttunk bábokból kikelő példányokat is. (jó lett volna ezt 30 éve látni, amikor a biosztanár mesélt róla és igazából egyikünk sem értette, mert nem tudtuk elképzelni, ő meg nem tudta megmutatni) Ezek után láttunk egy csomó csótányt (nagyobbakat, mint anno a koliban), skorpiót, pókot, stb. Egész biztos vagyok benne, hogy nem akarok rovarok közt dolgozni.