Idrija - Higanybánya

A következő napirendi pont egy higanybánya volt. Pontosabban múzeum, hiszen ma már Európában be van tiltva a higanybányászat. Idrijaban 500 évig működött a bánya, ami alapvetően meghatározza a települést. Nem véletlen, hogy az UNESCO világörökség része.
Leegyszerűsítve a bánya úgy működött, hogy fúrtak egy lyukat, felvitték a követ, kiszedték belőle a higanyt és visszatömték a lyukat, hogy a felszín ne süllyedjen meg. Ez fontos volt, mert fent volt a falu, amiben laktak.
Szintén fontos szabály volt, hogy a bányában csak a kijelölt vödrökbe kakilhattak a bányászok. A vödör tartalmát tilos volt visszatömésre használni, azt mindig a felszínre kellett vinni, hogy a lent ne legyenek fertőzések. Eleinte a vödör felcipelése büntetés volt a rosszul viselkedő munkásoknak. Aztán ösztönzőt vezettek be, konyakot kapott, aki felvitte a vödröt. A bányászok szegények voltak, kenyérre se mindig tellett nekik, így a konyak komoly motiváció volt, küzdöttek érte, hogy felvihessék a kakis vödröt.
Az estebédünk finom és kiadós volt, de Hédi csalódott volt, mert nem kapott sajtot a bolognaira. Fagyit ígértem neki vigasztalásul. Bementünk a Tourinformba és a nénit megkértem, hogy árulja el a lányomnak hol a város legjobb fagyija. A néni berajzolta a térképre a lelőhelyet és a kincses térképet Hédinek adta. Nagy büszkeséggel indult a fagyi felé. (A fagyi egyébként tényleg finom volt, a térképet Héditől kérhetitek el)