Lisszabon

Szerkesztés - 2023-04-08 16:26:08 - Címkék: Portugália, Séták, kilátás, tenger
Nehézség:
Látvány:
Élmény:

Szerencsére csak Ádika mondja el hangosan az összes érzését és gondolatát. 239 ember van itt, elég nagy zaj lenne, ha mindenki közvetítené, hogy mi van a fejében. Azt nem mondom, hogy kellemes lenne a zaj, de azért érdekes lenne hallani. Kíváncsi lennék, hányan maradnak a fiziológiai részeknél, mint Ádika, a kb 4 éves üvöltő kommentátor: most érzem a hasamban, most fordulunk, ez nagyon félelmetes, nem akarok repülni, stb. Azt tippelem, hogy mások fejében ilyesmik lehetnek: akkor szállj ki! Na jó, ez tulajdonképpen az én fejemben volt, mások biztos kedvesebbek. Bizonyára páran nagyon szerelmesek ("ó, bárcsak láthatnám ahogy a hajába túr és felém nevet"), néhányan meg a munkahelyi dolgokon töprengenek ("el fogom mondani a főnökömnek, ha addig élek is") és valószínűleg van itt jonéhány utazáson aggódó ("hogy a túróban találom meg a hotelszobában majd a villanykapcsolót?").
Az élmény egyébként fapados. Kicsit késve indultunk, mert a gép érkezésekor néhány balhézós utast letartóztattak. Szeretném hinni, hogy csak e miatt nem takarítottak, de az ülés alatt elég vastagon van az előző utasok chipse. Az utazóközönség is fapados, kedvencem talán a néni, aki nem értette, hogy a nem priós sornak várni kell, ezért dühösen átmászott az elválasztón. Közben kinyílt a mi sorunk is, szóval 1.2m előnyre tett szert. Amit aztán el is veszített, mert elsőre nem találta meg a gép hátsó ajtaját, így 3 utassal utánunk szállt be. A gyerekek udvariasan a mellkasomra dőlve röhögtek rajta.
Tegnap egymás alatt volt a hír, hogy a Wizzair Madeirán hagyta az utasait, a Ryanairnek meg büntetést kell fizetnie, mert átverte az utasait. Mondtam a gyerekeknek, oda Wizzairrel repülünk, vissza meg Ryanairrel. Röhögtek és mondták, hogy tök jó, legalább lesz kaland. Szerintem elég menő a hozzáállásuk.
Orsinak pulzusmérős órája van, így érdekes adatokkal tudok szolgálni. A kifutópálya elején 70 volt a pulzusa, a végén 110. Kevesebb, mint 3km elég volt 57%-kal gyorsabb szívveréshez. A teljes út 2000km felett van, szóval ha ezt a gyorsulást tartja, a világ leggyorsabb processzorainál is nagyobb órajelet tudna produkálni. Persze az is benne van, hogy superman vagy quantom számítógép lesz belőle. De sajnos az átalakulás leállt, amikor a repülőnk behúzta a futóművét. Azt hiszem sosem tudom meg, milyen quantum számítógéppel aludni. Hmm, kíváncsi vagyok mi történne, ha Ádikától tanult módon jól kikabálnám ezt a gondolatot.
"Rubbish, trash, szemét. Rubbish, trash, szemét." - kántálja a légiutaskisérő. Mintha egy szokatlanul önkritikus rap szám lenne. Nincs szemetem, nem tudok adni neki. De felébredtem. Ádika nem aludt, azóta is kiabál, hogy ez félelmetes. Azt hiszem sosem lesz belőle pilóta. Legalábbis elég fura lenne egy pilóta, aki 4 órán át, szünet nélkül kiabálja a félelmét.
Közben lett egy rajongóm. Kb. 1.5 éves portugál kislány mosolyog és integet kitartóan. A héten ez már a második sikerélményem. Az első egy takarítónő volt, aki negyediken szállt be a liftbe és én meg majdnem kiszálltam, mert azt hittem a hatodikon vagyok. A néni incselkedve rám nézett és mondta, hogy szereti megtéveszteni az ilyen fiatal legényeket. Közben kicsit megnyalta a szája szélét. Ha Ádika vagyok, valószínűleg felkiáltok ijedten, hogy "ne tessék megcsókolni!" De én bátor fiatal legény vagyok, ezért csak belül sikoltottam.
Egyszer Dani izgalmas utat kívánt és teljesült. Azóta értékelem az unalmas repülést. Nincs net, könyvet se hoztam, aludni nem hagynak, ilyenkor mindig előjön az íráskényszerem. Az utastársak szerintem ennek jobban örülnek, mintha Ádika módon csak úgy beleüvölteném a gondolataimat az utastérbe.
Az első német fizetésemből vettem egy fali térképet. Az ágyam mellett van azóta is. Persze azóta már több ágyam volt és különböző helyeken laktam, de a térkép mindig ott van, a mindenkori ágyam mellett. A vásárlás utáni ágyam mellett úgy volt, hogy a fejem pont Portugália felé állt. Sok-sok reggel ébredtem portugálianéző pózban. Ezt jelnek tekintettem, ráadásul akkoriban volt egy olcsó járat Stuttgartból Lisszabonba. Így kerültem először Portugáliába. Egy pillanatra nem figyeltem és eltelt 17 év. A részleteket elfelejtettem. Arra emlékszem, hogy a nyelv annyira idegenül hangzott, mintha marslakók közt lennénk. És megvan néhány illat, a szél simogatása a várban, meg az érzés, hogy itt lehetek.
Kíváncsi vagyok, hogy most milyen érzés lesz.