Visoki Orlov rob (1800m)

Másnapra a chatgpt és a gemini egybehangzó véleménye alapján ismét nem a saját hegyünket másszuk meg, hanem távolabb megyünk. 17 éve jártunk először Szlovéniában. Döbbenten nézzük mekkorát változott Bled és a Bohinji-tó környéke. Brutál sok turista, magas árak, dugó. A természet mindezek ellenére csodaszép maradt.
A népszerűségemet feladva elrendeltem a korán kelést, így még a nagy tömeg előtt, egy nagyon korai felvonóval tudtunk felmenni 1500m-re reggelizni. És utána jött a meglepetés, az egyik libegő is működött, így újabb 150m szintet meg tudtunk spórolni. De végül csak használni kellett a lábunkat, sőt időnként a kezünket is. Meg leginkább a szájtátó és a sóhajtozó izmainkat. Sűrűn mondogattuk, hogy hűű meg haa, illetve ezeknek a különböző korosztályokban használt, nyomdafestéket nem tűrő változatait. A fotók közel sem adják át az élményt, de ugyanakkor legyőzhetetlen vágyat éreztünk, hogy megörökítsük a látványt. Szóval készült egy halom kép a hegyekről és a hegyek hiányáról, azaz a völgyekről. Egy képünk sincs az illatokról, a harapható levegőről, az arcunkat simogató szélről, a nap melegérőről és a felhők hideg takarásáról. A legjobb kamera se tudná megmutatni milyen, amikor a kamaszok felmennek a csúcsra, mi pedig végre kettesben élvezhetjük a látványt, hallgatjuk a madarakat és a szelet. Az idill csak pár percig tart, aztán valahonnan megjelenik egy déli népekből álló (baromi hangos) 50 fős turistacsoport. Szerencsére amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is tűnnek. Mi a tömeggel ellentétes irányban folytatjuk az utunkat. Jelzett úton haladunk, luxus körülmények között. (Vas rudakat vertek a sziklába, így van mire lépni)
A tudománynak megint igaza van, és a délutánra ígért rossz idő lassan megérkezik. Először a csúcsok burkolóznak fekete felhőbe, majd a sötétség elindul lefelé. Mi gyorsabbak vagyunk, már a libegőről nézük, hogy jön utánunk a felhő. Le is megyünk lendületből a völgybe. Mintha évszakot váltanánk, már nem kell a pulóver, sőt a hosszú nadrágot is túlzásnak érzem.