Saree lagoon

2019. március 17. Tóparti szállás a dzsungel szélén, elsőre romantikus és gyönyörű. Aztán fürdéskor a gyerek boldogan újságolja, hogy a cuki gekkó tud mászni az ablakon. Majd jön az este és a mindenféle hangok. Ciripelő, csipogó, kattogó, csobbanó. Amikor a nagycsőrű madár végre elhallgat, hinni kezdünk benne, hogy aludni fogunk. De erre a távolból tüzijáték zaja ébreszti a lakókat. Csőröske újra énekelni kezd, mint valami kiállhatatlan alkesz zárás előtt. Hajnalban Tassal kiültünk a víz felé, hogy lefotózzuk a napkeltét. Felkerült a kedvenc napkeltéim listájára, de azért továbbra is az Ódorvárban ébredés vezet, mert azt könnyebb megismételni, meg ott nincs az a sárga hangya amit csipkedett. A recepciós azt mondta, hogy a főnöke szerint az európaiak sokáig szeretnek aludni, ezért 9 után lehet menni reggelizni. Ennek szellemében fotózás után visszaaludtunk. A reggeli a szomszéd hentesnél volt. A sonkák pont olyanok voltak, mint otthon. Aztán Orsi látta a falon a német hentes bizonyítványt bekeretezve. Sikerült pont egy német hentest kifogni egy teljes hét utazással... Felháborodtam a túlzott európaiságon, úgyhogy gyorsan elnyaltam egy kukoricás jégkrémet. Furán néz ki, de meglepően finom. Standard nyaraló üzemmódba kapcsoltunk, a délelőttöt egy feszített víztükrű medencében töltöttük. Majd a kedvenc néninknél ettünk pad thait és áttaxiztunk a sziget túlsó oldalára.