Debrecen - Panoráma út

Középsulis koromban többször is voltam kenutúrázni bicajjal. A víz nem vonzott, de a társaság igen, így én bicajjal kísértem a kenusokat. Természetesen nem a vízen, hanem a parton. Kivéve amikor árvíz volt és Pierre hosszában átvitt a Tiszán. Ezek a túrák fantasztikusak voltak, nappal eldugott falvakban ismerkedtem a helyiekkel. Például Zoli bácsira mai napig emlékszem, akivel az önkormányzati szilvafa alatt barátkoztunk össze. A kutyáját Torgyánnak hívta. Kérdeztem, hogy miért. Azt mondta, hogy azért, mert buta és sokat ugat. Nem tudom ma vajon milyen nevet adna a kutyájának. A kenus karrierem mintájára, most baseball karriert indítottam. Amíg a csapat játszik, addig én bicajozok. A baseball pályán egyébként sokkal kevesebb a szúnyog, mint a Tisza vagy a Bodrog partján. Ma Debrecen környékén bicajoztam. Érdekes volt látni, hogy a térképen két hatalmas víztározó a valóságban még mocsárnak is túl száraz. Meg voltam egy kilátóban, ami körül megnőttek a fák, így a sok lépcső tetején tök ugyanazt lehetett látni, mint lent. (A kiszáradt tavat) A nap érdekessége egy aszfaltmunkás volt, aki a forgalmat irányította. Az a tippem, hogy ejtőernyővel dobták a körforgalomhoz. Mi más magyarázat lehet arra, hogy határozottan állította, hogy a környéken sehol nincs kerékpárút, nem is érti miért keresek én itt olyat. 200m-re, az építkezés túlsó végén bujkált egyébként az a huncut kerékpárút. De olyan messzire már csak a walkie talkie hangja jut el. Meg én. Hála a baseballnak.