Vražji prolaz

A skradi Ördögi átjárót (horv. Vražji prolaz) a költők Dante pokolba vezető útjaként írták le. Azonban a szűk átjáró „ördögi” jelzője ellenére ez a festői természetes kert sokkal inkább olyan érzést kelt, mintha jótündérek alkották volna meg. A látvány a Curak patak vízesésével kezdődik, amely a Zeleni vir nevezetű barlangjárat előtt törik meg. A meredek falak közötti szűk átjárón keresztül pedig könnyen eljutunk a Muževe hižice nevű barlanghoz.

18%-os lejtő, egy autónyi szélesség (néhány kanyarban 2 autó is elfér), kátyuk, korlát nincs, szakadék és szembejövő forgalom viszont van, mindez 4km hosszan. Izzadt a tenyerem, a család pedig meg se mukkant, éveknek tűnő percek alatt értünk le. Vezettem már bő 300 000km-t, de erre a 4-re sokáig emlékezni fogok.

Megvettem a belépőket és már sétáltunk is. A túraút valószínűleg ugyanannak a csapatnak műve, akik az autós utat is építették. Ausztriában az ilyen helyekre korlátot építenek, meg alulra deszkákat raknak, hogy a kicsik még véletlenül se tudjanak leesni. Itt nem. Se deszka, se korlát, de még egy kötél se. Kedvencem a szakadék szélére helyezett pad, amin ha valaki hátradől, kb 30 métert zuhan. Láttunk egy 4 gyerekes társaságot, akik a gyerekek kezébe adtak egy kötelet, hogy fogják egymást. A fentebbi részeken volt drótkötél, de az meg olyan helyen, ahol nem igazán volt rá szükség. Na, de hagyjuk a nyafit, a völgy tényleg csodálatos volt. Először egy vízeséshez sétáltunk fel, majd lejöttünk és a szomszéd völgyben felmentünk egy barlanghoz. A barlang meglepően nagy volt, bő 100m-re a bejárattól csináltunk Tassal egy selfiet. Majd az egyre vizesebb sárban tocsogtunk egy kicsit. Amikor elértük a kívánt mocskossági szintet, akkor kimentünk a lányokhoz és lesétáltunk az autóhoz.

A 4km felfelé gyorsabb volt, mint lefelé, mert igyekeztem nyomni neki, hogy minél kevesebb szembejövőt kelljen kerülni. A sofőrök - kivétel nélkül mind - nagyon együttműködőek voltak. Ennek ellenére azt szavaztuk meg, hogy legközelebb inkább fent parkolunk és többet gyalogolunk.