Oceanário de Lisboa

A Booking adott ingyen taxit a szállásra. Leszálláskor írt WhatsAppon Aman, hogy ő a sofőrünk, írjunk neki, ha felvettük a poggyászt és találkozzunk egy táblánál. A tábláról küldött egy fotót, elsőre megtaláltuk. És a táblán ott volt a nevem. Le akartam fotózni, de már ott is termett egy csaj, hogy elvisz mindjárt a taxinkhoz. Kisétált velünk a parkolóba és átadott Amannak. Nem tudnám megmondani, hogy milyen nemzetiségű volt a srác, de kedves volt és a 6 sávos körforgalommal is könnyedén megbírkózott, szóval nagyon elégedett voltam vele. És tényleg a szálláshoz hozott és tényleg ingyen.
Becsekkoláskor egy nagyon vicces bácsi adta át a kulcsokat. De csak azután, hogy Hédinek lassan és tagoltan elmondta, hogy ne próbáljon meg éjjel kiszökni a diszkóba, mert 24 órás portaszolgálat van és úgyis elkapják. Később megtanított használni a zárat, tartott kiselőadást a portugál borvidékekről, hosszan méltatta Budapestet, mesélt a kamasz gyerekeiről és tanácsokat adott, hogy merre menjünk várost nézni. Közölte, este 7-kor még korán van a vacsorához. És a metró négyünknek drága, menjünk Uberrel.
Egy közeli boltban facsartam narancslevet kis flaskába, meg vettünk egyéb innivalókat is és megnéztük milyen a város este. Találtunk néhány apró különbséget Diósd és Lisszabon között. Például Diósdon áprilisban egy szál pólóban nem esik annyira jól ülni egy nagy lépcső közepén este 9-kor és várni a pincért. Itt viszont igen. Az emlékeimben a brutálisan fokhagymás portugál ételek nem csak az elmém és az idő torzítása miatt voltak olyan fokhagymásak, hanem tényleg azok. Ennek nagyon örültünk.
Magyarországon sajnos az Ubert olyan gyorsan tiltották be, hogy egyszer sem tudtam kipróbálni. Itt viszont legális, sőt nagyon fontos része a közlekedésnek. 4 fős családként ráadásul a leggazdaságosabb megoldás. Első este Uberrel jöttünk haza. Hamilton volt a sofőrünk, aki még hasonlított is a forma 1-es versenyzője, de lényegesen óvatosabban vezetett. Annyira egyszerű volt megrendelni, fizetni, értékelni, hogy egy utazás alatt kialakult az Uber függőségünk. Másnap már teljesen természetes volt, hogy hívok egy kocsit, amikor megunjuk a sétálást. Kényelemben még a saját kocsinál is jobb, hiszen nem nekem kell vezetni, nem nekem kell parkolót keresni, és oda jön ahova kérem. Árban meg olcsóbb, mint a metrójegyek 4 személyre. És az árat előre tudom, szóval sokkal kevésbé izgulós, mint egy taxi. Arról beszélgettünk, hogy valószínűleg a jövőben az önvezető autók is hasonló üzleti modellben működnek majd.
Reggelizni egy olyan helyre mentünk ahova a helyiek járnak. Nem beszéltek angolul és őszintén meglepődtek, hogy bemegyünk, de kaptunk enni. A kaja finom volt és váratlanul olcsó. A végére ugyan kaptunk egy kis bűzt, amikor az egyik dolgozó kivitte a szemetet, de ennyi belefér. Kicsit olyan volt, mint Krabiban az éjszakai piac...
Az akvárium hatalmas és még a rengeteg turista ellenére is remek élmény. Láttunk tengeri sárkányt, meg kicsi és nagy cápát, hatalmas ráját, morgós öregúrnak tűnő halat, lapos halat, kerek halat, csíkos halat, páncélos halat. Olyasmi volt, mint Gombóc Arthúr életmód váltás utáni éléskamrája. Utána mentünk egy kört a víz felé épített felvonóval, ami nem fel, hanem csak oldalra vont minket. Az akváriumos séta után jól esett ülve bambulni és bámulni. Ettünk-ittunk és zenéltünk a kirakott csövekkel és rálépős harangocskákkal. Meg persze csodáltuk az öblöt, a pálmákat, a narancsfa alatt hűsölő kutyát. Igazán nyaralósra vettük a tempót, így még egy rövid délutáni szundikálás is belefért.
A portás bácsiról megtudtuk, hogy 25 évig tesitanár volt, de portáskodni sokkal jobb. És azt is, hogy ma a Benfica játszik a Portoval, ezért a metró a pálya környékén nem áll meg. És azt is, hogy softballt oktatnak a portugál sulikban. És még ezer egyéb dolgot, de főleg azt, hogy a young ladynek ma sincs esélye kiszökni diszkózni, mert itt bizony a portaszolgálat 24 órás és nagyon fognak Hédire figyelni.
Felmentünk egy dombra fagyizni, meg naplementét nézni. Vannak hivatalos naplementenéző pontok a városban. Ezekre a helyekre egy csomó ember megy nagy elszántsággal és küzd a legjobb helyekért. Kicsit olyan, mint az éhezők viadala, de itt a tét komolyabb: A veszteseknek gyengébb képe lesz az instán.
Hazafelé engedtünk az invitálásnak és a Halál Számolóban vacsoráztunk. India déli részéről jöttek a hússütő srácok, akik valamiért minket VIP-ként kezeltek. Kint letakarítottak nekünk egy asztalt és kihozták, amit kértünk, míg mások a pultnál rendeltek. Fogalmam sincs mivel érdemeltük ki az extra kedvességet. De annyira jól esett, lefotóztam és megígértem nekik, hogy Magyarországon reklámozni fogom őket. Ettől teljesen meghatódtak és nevettek és boldog büszkeséggel vágták a húst a következő vendégnek. Szóval, ha erre jártok, akkor térjetek be és hivatkozzatok rám!